családi mediáció családi mediáció családi mediáció családi mediáció

jó asszony köténye/részlet a könyvemből/

 

Időzített bombák

 

 „Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék, nézd meg jobban hogy élnek anyádék!” (Tankcsapda)

 

tradicionális és hagyományos nemi szerepek – családi minta – sorskönyvek –kulturális háttér –  rivalizálás – a szex mint a manipuláció eszköze

 

Nem árt, ha tisztázzuk, minden, a nemi szerepekből adódó konfliktus: fedőkonfliktus. Ahogy én látom, nincs olyan kapcsolat, ahol előbb-utóbb elő ne jönne, hogy ki milyen férfi és nő, és most itt nem az ágyban nyújtott teljesítményére gondolok. A legegyszerűbb a hagyományra hivatkozni, ha valami problémánk adódik a párunkkal, hiszen – ha változóban van is – még mindig él a kollektív tudattalanban egy elvárás azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen, és miként viselkedjen az ideális férfi/nő. Ha valaki nem tud eleget tenni a nemi szerepelvárásnak (gender role), mert megváltozott az élethelyzete (mondjuk elbocsátották az állásából, esetleg túl sokat dolgozik a munkahelyén, és a takarításra már nem marad energiája), vagy már az első pillanattól kezdve nem tradicionális volt a leosztás a pár tagjai között, amint megromlik a kapcsolat, a másik fejére lehet olvasni, hogy „Nem keresel elég pénzt”, vagy hogy „Miért nem mosogatsz el?”.

Ismertem olyan családot, ahol két vasalódeszka volt – a férfi vett magának egy saját vasalódeszkát és az ingeit látványosan a nappali közepén vasalta, hogy jelezze, a neje képtelen rendesen kivasalni egy inget. Ez nyílván szemrehányás volt, a férfi elvárta volna, hogy a nő tegyen eleget annak, ami egy nőtől „elvárható”, ám ehhez tudni kell, hogy a feleség magas pozíciót töltött be, egy multivállalatot vezetett, és a dupláját kereste annak, amit a férje. Volt egy esetem, ahol a nej szinkrontolmácsként dolgozott az államapparátusban, alig volt szabad ideje, és hiába tolta haza talicskával a pénzt, ha felőrlődött abban, hogy gyakran még a hét végén is kísérgetnie kell a főnökét az üzleti vacsorákra.

 

Ez volt Réka és Bence házassága. Réka nagyon szeretett volna „jóravaló feleség” lenni, mindent megadni az ikreknek és a férjének. Miután a tizenkét-tizennégy órás munka után hazajött, mindig nekiállt mosni, főzni, takarítani, a mosógép volt, hogy tíz után kapcsolt be, és már hajnalban lement a pékhez, hogy legyen friss briós az asztalon. Szerette volna bizonyítani, hogy nem csak munkaerőként állja meg a helyét, de képes eleget tenni a hagyományos női nemi szerepnek is. Ebbe azonban egy idő után annyira elfáradt, hogy egy üzleti úton engedett az egyik kollégájának. A viszonyt még kevésbé tudta magának megbocsátani, mint azt, hogy alig van otthon, így még inkább ráerősített arra, hogy a családjának mindene meglegyen. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) váratlanul lebukott – a férj, a nyelvtanár Bence teljesen összezuhant, amikor megtudta, hogy a nőnek szeretője van, és azonnal válni akart. Az előkészítő beszélgetés alatt rákérdeztem Rékánál, hogy miként látja a kiskeresetű Bence jövőjét, akinek éppen szembe kellett néznie azzal is, hogy az iskolában, ahol dolgozott, létszámleépítés előtt álltak. Réka úgy gondolta, ebben az állapotában nem hiányzik a férjének még egy válás is a nyakába, ráadásul szereti, becsüli a férfit, a kalandot sem gondolta komolyan, meg kell menteni a házasságukat. Szeretni akarta újra a férjét, és ebben kérte a segítségemet. A mediációs ülés során végül abban egyezett meg a pár, hogy fátylat borítanak a múltra, és felfogadnak egy bejárónőt. Ezzel mindenki jól jár: Réka kipihent lesz, nem mosogatással tölti majd az otthoni értékes perceket, hanem a családjával, Bence pedig visszakapja a mosolygós feleségét.

 

Ebben a kapcsolatban is a nemi szerep-felfogással volt a probléma – Réka egy nagyon tradicionális családi modellt hozott otthonról, ezért gondot okozott számára az a nő, az énjének az a része, akivé a tehetsége folytán vált. Folyamatosan azon rágta magát, hogy „Milyen nő az olyan, aki nem tudja rendben tartani a családját, és nem látja el rendesen a házi munkát?”. 

Nem is hinnénk, milyen lényeges egy párkapcsolatban a családi minta, az, hogy a szüleink házassága milyen volt. A már említett Eric Berne a Sorskönyv című művében beszél olyan sorsforgatókönyvekről, melyek karmikusan ismétlődnek generációról-generációra egy család életében, a gyerekek a saját életükben „lekövetik” a szüleik által mutatott párkapcsolati mintát, jóllehet csak a Tankcsapda egyik legjobb sorára kéne emlékezniük: „Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék, nézd meg jobban hogy élnek anyádék!”.

 

Egy szép tavaszi napon megkeresett Petra, hogy csalja a férje, Máté. A nő nagyon elkeseredett volt, amiben nagyban közrejátszott az is, hogy a közös gyerekük mindössze két hónapos volt ekkortájt. A következő előkészítő beszélgetésre Petrát elkísérték a szülei is, akikről az volt a benyomásom, hogy egy hihetetlenül össze nem illő pár. A nagypapa egy jól szituált, elegáns férfi volt, míg a nagymama – hát mondjuk ki – kifejezetten elhanyagolt, nem éppen vonzó jelenség. Bármennyire kedves is volt a nagymama, olyan diszharmóniát éreztem a nagypapa és közte, hogy az állam is leesett. Aztán eljött hozzám Petra férje, Máté, és hirtelen mindent megértettem: ugyanaz a diszharmónia, ugyanaz a két kategória. Máté kirobbanóan jóképű, aki nagyon is tudja magáról, hogy hat a másik nemre, míg Petra, hogy is mondjam, kissé jelentéktelen, és szépnek egyáltalán nem mondható. A mediáció során kiderült, hogy Petra papájának, a már emlegetett fess nagypapának már vagy huszonöt éve van egy hozzá illő barátnője, és a kapcsolatuk olyannyira elfogadott a családban, hogy a barátnő még a családi vacsorákon is a meghívottak között van. Az is szóba jött, hogy Petra kilenc éves volt, amikor ezzel a barátnővel először találkozott, azzal mutatta be neki a papája, hogy „Ez az a néni, akit szeretek.” A nagymama viszont egy gazdag polgári családból származott, volt neve, vagyona, összeköttetései – a nagypapa végeredményben „benősült” a családba. Ugyanezt a mintát követte Petra is, amikor megismerte Mátét, a falusi fiút az egyetemen. Már az első randevújukon felment a férfi albérletébe egy szemetes kukával, kidobálta a régi cuccait, vett neki újakat, majd a kétemeletes budai családi házba költöztette, és „elvette férjül”. Valamivel a közös gyerek megszületése előtt Máté a munkahelyén (ahová, mondanom sem kell a családi összeköttetések lévén került) megismerkedett egy vidékről frissen a fővárosba költözött hölggyel, akiben egykori önmagára ismert, bele is szeretett azon nyomban.  

 

Amikor Petra ráébredt arra, hogy lényegében elkezdte ismételgetni azt, ahogy a szülei élnek, a családi karma feloldódott. A nő nem nyugodott bele abba, hogy Máténak barátnője van, azonnal elköltözött tőle, és beadta a válópert. Azóta, jelentem örömmel, rátalált újra a szerelem, és meglátogatott az új férjével, valamint a Mátéval közös gyermekével, akinek talált egy méltó pótpapát.  

Ha a mediációk során sorsforgatókönyvekre bukkanunk az okok feltárása közben, mindig felhívjuk az érintettek figyelmét ezekre, és próbáljuk őket arra ösztönözni, hogy „oldják fel az átkot”, hiszen nem kötelező úgy élni, ahogy a nagynénitől vagy az édesapánktól láttuk. Ezek a családi minták azonban meghatározzák a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásainkat is – ha nálunk otthon az volt a „szokás”, a „normális”, hogy anyának szeretője van, vagy apát az egész család körbe ugrálja, nővé, férfivá érve ez a kép munkál a lelkünk mélyén, azt hisszük, hogy minden férfi/nő ilyen, így él, épp ezért nekünk is ilyenné kell válni. (Eközben persze gyakran tudatosan mindent megteszünk azért, hogy „másképp” éljünk, öntudatlanul azonban eleget akarunk tenni a forgatókönyvnek, és eljátszani a ránk kiosztott szerepet. Épp ez a feloldhatatlan ellentét tesz oly sok embert boldogtalanná).

A családi minták olyanok, mint az időzített bombák. Önértékelési zavarokhoz vezethetnek, nem hisszük el miattuk, hogy egy nő elválhat, ha megcsalják, azt gondolhatjuk, hogy az a „dolga”, hogy szótlanul tűrjön. Sok szülő még „programozza” is a gyereket – ha eleget mondja neki, hogy a „Nőnek az a kötelessége, hogy tűrjön”, vagy, hogy „A szexet csak a férfi élvezi”, akkor a megfelelő lélektani pillanatban a bomba működésbe lép, és aktivizálódik a párkapcsolatokban.

 

Ahogy például a csinos, szemrevaló hölgy, Laura és Ahmed házasságában is. Laura azzal keresett meg, hogy csalja a férje, mégis szeretné őt visszakapni. Az előkészítő beszélgetés során kiderült, hogy a jordán férj, Ahmed teljességgel elhanyagolja az asszonyt és cselédsorban tartja. Ahmed Pesten járt egyetemre, és miután Laurát megismerte, úgy döntött, letelepszik nálunk, és utazási irodát nyit. A mediáció során a férj azt mondta, Laurával szeretne maradni, és ezért mindent megtenne.  Elmondta, hogy mennyire szereti a nejét, hogy milyen csodálatos a nő, mennyire tiszteli őt, és milyen jó vele lenni. Úgy döntöttek a mediáció során, hogy együtt maradnak, és meg kell menteni a házasságukat: Laura ezentúl megkapja majd a megfelelő figyelmet és törődést. Ahmed azonban nem bizonyult állhatatosnak, a felesége számára már nem ugyanazt a funkciót töltötte be a gyerekük megszületése után, mint az udvarlás időszakában. Ezt látta otthon is, és hiába élt már húsz éve Magyarországon, a muszlim hagyományt, a nőknek az arab társadalomban betöltött szerepéről vallott nézeteit nem tudta kiirtani a szívéből, bármennyire „európainak” is vallotta magát. Miután újra lebukott, a változatosság kedvéért most egy „hivatásosossal”, Laura kitette a szűrét végleg, és beadta a válópert. Úgy volt vele, egy botlás még belefér, két botlást már nem tud megbocsátani a férjének. Ahmed nem tudja megugrani a saját árnyékát, nem fog megváltozni soha a nők jogairól és kötelességeiről vallott véleménye.  

 

Egy másik párnál viszont épp az „egyenrangúság” okozott törést a kapcsolatban. Helga és Simon jogász házaspár voltak, az egyetemen ismerkedtek össze. A férfi karriert csinált, a nő gyereket szült, majd a GYES után elhelyezkedett egy ügyvédi irodában, ahol hamarosan az egyik legsikeresebb munkatárs lett. Simon, aki munkás családból származott, első generációs értelmiségi volt, folyamatosan be akarta bizonyítani a feleségének, hogy ő is vitte valamire a saját irodájában, elkezdett hát rivalizálni Helgával, szinte sportot űzött abból, hogy melyikük nyer meg több pert, ki keres többet, jelenik meg több tanulmánya szakmai lapokban. És, lévén Helga nem volt az a szende típus, a kesztyűt felvette.

A mediáció során kiderült, hogy a bizonyítási kényszer és a versenyszellem azért ütötte fel a fejét a kapcsolatukban, mert mindketten le akarták nyűgözni a másikat, be akarták bizonyítani a nagyra becsült és tisztelt párjuknak, hogy méltóak a szerelmére. Szerették egymást annyira, hogy végül megértették, hogy ha folyamatosan harcol egy pár, az nem tesz jót a kapcsolatnak. Többre mennek, ha egy irányba haladnak, és nem egymás ellen használják fel az energiáikat, hanem inkább összekapaszkodnak.

Ha nagyon meg akarunk felelni a másiknak – ahogy Helgáék kapcsolata is mutatja – akkor rivalizálni kezdünk vele. A rivalizáló ember azt hiszi, hogy ha a másik fölé kerekedik, akkor az csodálni fogja őt, elismeri, hogy ő a több. Pedig a rivalizálás nagyon veszélyes egy kapcsolaton belül, mert egy csomó olyan érzést kiolt, aminek működnie kéne, de mivel versenyhelyzet van, felszínre sem kerülhet. Két rivalizáló ember nem mondja a másiknak, hogy „Vágyom utánad és fontos vagy nekem” – ezek a ki nem mondott szavak pedig elkezdenek hiányozni a kapcsolatból. A csatabárdok a hálószobában is előkerülnek – a felek vagy elkezdik teljesítményként felfogni a szexet, az ágyban is a másik fölé akar kerekedni (a szex elveszíti a rekreációs funkcióját és feladattá, akrobatamutatvánnyá silányul), vagy az egész szexualitás ellényegtelenedik: minek szeretkezzek a versenytársammal, ha mindjárt rajthoz állunk, és nekem kell elsőnek célba érni? A legrosszabb, ha a szex a taktikai játszma része lesz: az egyik fél ráébred a harc során, hogy bevetheti csodafegyverként, és azzal is győztesen jöhet ki egy szituációból, ha megvonja a másik féltől. Egy autókereskedő párosom nő tagja, Andrea közös vállalkozást üzemeltett a férjével, Tamással. Ők azzal akartak a másiknak imponálni, hogy melyikük adott el egy hónapban több használt kocsit. Andrea hamar ráébredt, hogy a férfit „büntetheti” azzal, ha megvonja tőle a szexet, ám Tamás sem most jött le a falvédőről, és megértette, hogy az ő frigyükben az általa eladott autók száma és a házassági szex mennyisége fordítottan arányos. Számukra is az volt a mediáció során a célhogy belássák, a szakmai ambícióik nem mehetnek a házasságuk rovására, 

« vissza
Nagy Zsóka családi mediátor

IRM Minisztérium által akkreditált senior fokozatú mediátor-kiképző tréner vagyok, több mint egy évtizedes mediátori tapasztalattal és tréneri gyakorlattal.

Munkám elismeréseképpen Pro-familis miniszteri kitüntetést kaptam.

Nagy Zsóka - Megoldjuk, szívem



Nagy Zsóka -
Megoldjuk, szívem

című könyve már kapható a könyvesboltokban!




Könyvismertető »

MOST Mediációs Iroda

Annak érdekben, hogy szélesebb körhöz eljuthasson az általam tanított és alkalmazott érzelmi fókuszú mediáció, tanítványaim egy csoportjával létrehoztuk a Most Mediációs Irodát.

Az Iroda célja, hogy a méltán népszerű műhelymunka keretében (felhasználva és szintetizálva a résztvevők tudását) speciális programokat, módszereket dolgozzon ki és hasznosítsa azokat az adott célcsoportok érdekében.

Jelenleg a Mediációval a legkisebbekért c. óvodai projektünket keltjük életre, amelyről többet megtudhat a www.mostmediacio.hu » honlapunkon.

© Nagy Zsóka Családi Mediátor, 1054 Budapest, Akadémia utca 11. I. em 6/a. mobil: 20-315-2747, e-mail: nagyzsoka@csaladimediator.hu