Veszteség...

A veszteség hol összehoz, hol szétfeszít egy házasságot.

Lili és Gábor kis vidéki városban élnek, 5 éve házasok, van egy tündéri, 5 éves kislányuk. Mindketten lázadó fiatalként világgá mentek, Amerikába találtak egymásra, városukban még egymás nevét sem tudták.

Már házasokként tértek haza, egy kicsi pocaklakóval. Boldogságuk határtalan volt. Még egy gyermekről álmodoztak, aki rövidesen kopogtatott. Az otthonszülést erőltette Lili, Gábor féltette a babát és a feleségét. A baba nem élte túl, kórházban rutin eljárással megmenthető lett volna az élete. Az anya is kivérzett, kritikus állapotban került kórházba. Az addigi harmónia elszállt, vádló némaság töltötte be a helyét.

A házasság kiüresedett, nem beszéltek a babáról, nem gyászolták el közösen, mindketten külön gyászoltak, vagy hárították az emlékezést.

Egy baráti összejövetelen hallottak először a mediációról, elhatározták, hogy segítséget kérnek, az időközben teljesen szétesett kapcsolatuk rendezésére.

Mindkettőjükkel történt egyéni beszélgetések sora után, a mediációs ülés katartikus eredményt hozott.

 A mediációs ülés első részében, a házasságuk értékeinek összegzésével, rádöbbentek, hogy nem múlt el a szerelmük, van még közös jövőjük. A kérdésemre, hogy „milyenné váltak a  párjuk által”, két gyönyörű szerelmi vallomást hallhattunk.

 A baba emlékére elhatározták, hogy minden évben azon a napon, amikor a tragédia történt, egy erdei sétával emlékeznek. Az első ilyen séta alkalmával az első kép két összefonódott fa volt. Ezt jelzésnek értékelték.

Kibírta a szerelmük ezt a szakítópróbát, de vajon a mediáció nélkül most hol tartanának?