Együtt és mégsem? Magányos házasok

• Nők Lapja, 2009.02.18.
  

Lelkünk titkai

A romantikus szerelem korszakában minden percünket Vele akarjuk tölteni. Aztán, ha nem vigyázunk – és „lehull” a rózsaszín szemüveg –, mindaz, ami vonzó volt a másikban, hirtelenjében taszítóvá-idegesítővé válhat. Ilyenkor nem keressük, inkább elkerüljük a meghitt együttléteket…

...Ám, ha az elkerülés túl jól sikerül, egy reggelen arra ébredhetünk, hogy már semmi közünk a másikhoz. Elváltunk. Nem a bíróság előtt, hanem „csak” lélekben.

Van még ilyenkor visszaút?

A FÉRFI órákon át szeretgeti az autóját. Minden hétvégén horgászni jár. Az összes szabadidejét teniszpályán (a konditeremben) tölti. Akkor is késő estig marad a munkahelyén, amikor a teendői megengednék, hogy korábban induljon haza. Órákig ül a számítógépe vagy a televízió előtt. Munka után rendszeresen sörözni-borozni megy a haverjaival, mert csak velük tud jókat beszélgetni. Annyi whiskyt nyel lefekvés előtt, hogy ruhástul alszik el a kanapén...

A NŐ többórás telefonbeszélgetéseket folytat a barátnőivel. Egyetlen öröme, ha hosszasan vásárolgathat. Minden televíziós sorozatot végignéz. Mániásan takarít. Jóval több időt tölt a gyerekkel, mint amennyit a kisfia-kislánya igényel (a gyerek egy-két mesére is elalszik, de ő négy-öt mesét olvas fel, miközben a férje várja). A fogyókúra bűvöletében minden szabad percét a fitneszteremben tölti. Órákat beszélget az édesanyjával olyan témákról, amelyeket párjával kellene megbeszélnie. 

Nem kell összenőni, de...

Félreértés ne essék! Egy meleg-tartós kapcsolatban sem kell összenőni a társunkkal! Igenis lehetnek saját kedvteléseink. Ha a feleség utál teniszezni, akkor miért ne menne a férje egyedül a pályára? Ha a feleségnek több óra kell egy csizma kiválasztásához, akkor miért szenvedje végig a tortúrát az a férj, aki utál vásárolni? De, ha eközben nem marad „érintkezési pont”, ha csak saját kedvteléseik vannak, és nincsenek közös élmények, meghitt órák, percek (csöndesen kihalnak?), ha nem esik jól a másik érintése, akkor baj van. Akkor rejtve – gyakran úgy, hogy maguk sem tudják, mi történik velük – megkezdődik az egymástól való elszakadás, elválás folyamata.

– Sokan fordulnak hozzám a rejtett válás stádiumában – mondja Nagy Zsóka családi mediátor. – A tudatosabbak tisztában vannak azzal, hogy veszélybe került a kapcsolatuk, de a többség csak azt érzi, hogy valami megváltozott. Már nem olyan jó (érdekes, izgalmas, meghitt) az együttlét. Egyesek szüntelenül veszekednek ilyenkor – nem beszélgetnek, csak az unásig ismert „lemezekkel” keserítik egymást –, mások félelemből, sértettségből kerülik az intim helyzeteket. Egy harminc körüli feleség mesélte, hogy hónapokon át azt hitte magáról, hogy kényszerbeteg. Mert amikor esténként meglátta, hogy a férje kikészíti a párnára az óvszert, ő bemenekült a fürdőszobába, és megszállottan lakkozni kezdte a körmét. Aztán együtt, hármasban „fejtettük meg”, hogy az óvszer a szeretkezés technikáját juttatta eszébe, miközben ő nagyon vágyott volna kedvességre, simogatásra. Egy fiatal férj nemrégiben mesélte el, hogy egy este céltalanul keringett a kocsijával a lakása körül. Nem értette önmagát. Szereti a feleségét meg a kisfiát, még sincs kedve hazamenni? A beszélgetéseink során szépen kiderült, hogy félt. Nevezetesen attól, hogy a felesége megint szemrehányásözönnel fogadja. Mert ha későn ért haza, akkor azért volt boldogtalan az asszonya, de a korai érkezés sem váltott ki belőle örömet. „Ha ma ilyen korán el tudtál szabadulni, akkor tegnap és a múlt szerdán miért érkeztél későn?”

Nincsenek szavaink?

Miért válnak sokan oly sértetté, hogy már nem is keresik az együttlét varázsát? Általában azért, mert a kedves nem azt nyújtja, amit vártunk tőle a szerelem fénykorában. Gyakran nem is benne csalódunk, hanem abban, amit mi magunk aggattunk rá, azaz a saját „elvárásainkban". Nem olyan kedves, nem olyan erős, nem olyan szorgalmas, nem is igazi támasz... Ilyenkor egyre nő az elégedetlenség, a düh, aminek hatására megkezdődik a hatalmi harc, a szurkapiszka, a veszekedés. A dologban az a fura, hogy a botrányok általában jelentéktelen ügyek miatt törnek ki. A feleség kiabál: „órák óta mosogatok, és te piszkos poharat teszel az asztalra!" A férj elképedve áll – két perce ért haza, és megivott egy üdítőt –, nem érti, mit jelent a kiabálás. „Miért nem gratulálsz, hogy mire hazaérsz, ragyog a konyha? Miért nem ölelsz át, és mondod, hogy kedves-ügyes-szép vagyok?”

– Nagy a csönd a párok között – jelenti ki Nagy Zsóka. – Nem fogalmazzák meg, miért boldogok a másikkal – pedig el kellene mondani, hogy miért jó veled! –, arról sem beszélnek, hogy mi fáj, mit szeretnének másképp. Senki sem tanítja meg a gyerekeket, a kamaszokat, de a felnőtteket sem arra, hogy meg tudják fogalmazni az érzéseiket. Mondok egy furcsa példát arra, hogyan épül az elhallgatásból magas bástya férj és feleség közé. Egy csinos nő mesélte, hogy a férje mindig teátrálisan jelzi a szeretkezési szándékát. Virágszirmokkal szórja tele a fürdővizet, gyertyákat gyújt a fürdőszobában. Az asszony eleinte meghatódott, de egy idő után elege lett. „Minek ez a cirkusz? Hol tanulta? Egy filmből? Egy korábbi szeretőjétől? Nekem elég lenne, ha magához ölelne, megcsókolna, és érezném, hogy szeret. E cirkusz közepén nem érzem!” De minderről egy szót sem szólt a férjének - feszült, ideges és csöndes volt otthon –, mert nem akarta megbántani... Pedig az lenne jó, ha nagyon sokat beszélgetnének a párok, és ennek során olyan szavak, kifejezések születnének, amelyeket csak ketten értenek. Egy idős házaspártól hallottam, hogy ők a szerelem koronájának tartják a szeretkezést. Tehát, amikor az egyikük kimondja, „koronázzunk”, a másik azonnal érti, mire vágyik. Ők nem részesei a rejtett válási folyamatnak, inkább boldog-egyetértésben „koronáznak” évtizedek óta.

– Mit tegyenek az érintettek?

– Beszélni kell, nincs más út! Tudatosan kell lehetőséget teremteni arra, hogy kettesben lehessenek. Ilyenkor az a jó, ha nem szemrehányásokkal indítanak, hanem első lépésként átbeszélik, hogy mi volt szép a kapcsolatukban. A jó emlékek elfogadóvá teszik őket, és akkor már neki lehet vágni a sebek feltárásának is.

– Segíthet a környezet?

– Sokat! Például a barátok ne hagyják szó nélkül a változást! „Olyan boldogok voltatok, most furcsák vagytok. Mi történt? Ne rontsátok el, hiszen annyira szerettétek egymást!” A szülőknek pedig nem az a dolguk, hogy kritizálják a fiatalokat (a vejüket, a menyüket), inkább az, hogy segítsenek. Vállalják el az unokát, hogy a fiatalok kettesben lehessenek! Érdemes erőfeszítéseket tenni, mert sok házasság megmenthető. Gyakran nincs komoly baj, csak elfáradt a figyelem, csak átvette az uralmat a rutin, csak a kommunikáció hiánya mérgesítette el a konfliktusokat, vagy az anyagi és egyéb gondok elfedték az érzelmeket.

– És ha a kísérletek kudarcba fulladnak?

– Akkor forduljanak szakemberhez! Számtalan kiváló családterapeuta és mediátor dolgozik az országban. Nem akarok szerénytelennek tűnni, de az előző hónapban például négy kapcsolatot sikerült megmenteni. Nemcsak ők voltak boldogok, de magam is!

V. Kulcsár Ildikó